Skip to content →

EGYH-KCP-20-P-0120 projekt leírása

Hit Park

1994-2022 között a Hit Gyülekezete a tulajdonát képező Hit Park területén lévő, régi ipari csarnoképületek nagy részét felújította, új funkciókkal töltötte meg, létrehozott új épületet, valamint az elhanyagolt területeken parkokat, fásított parkolókat és gyalogos sétányokat hozott létre.
Jelen támogatási program keretében az alábbi beruházások valósultak meg:

Angol park

Egy korábbi támogatás keretén belül egy régi, használaton kívüli, rossz műszaki állapotú művelődési házból kialakítottuk a Rendezvényközpont épületet, mely alkalmas kisebb konferenciák, előadások, egyházi rendezvények megtartására.
A Rendezvényközpont főbejárata és a Hit Csarnok főbejárata közötti területen jelen projekt keretében megvalósult egy harmonikus egységet képező zöldterület. Szökőkutak, díszpadok, új térvilágítás és új sétányok kaptak helyet, kiszolgálva az ide látogatók rekreációs igényeit. Ezen területen az autóforgalom alárendelt szerepet kapott, ezért új burkolattal ellátott útfelület lett kialakítva. Az egységes új angol park szerves kapcsolatot biztosít a két épület között azáltal, hogy a gyep és út felületek egy szintre kerültek.
A szökőkutak hűsítik a levegőt, továbbá a vízjátékokkal megkötik a Gyömrői út felől érkező szállóport. A szökőkutak vízmedence gépészet ellátásához új gépészeti aknát építettünk. A terület gyepesítésével új zöld felületeket hoztunk létre, a gyepfelület karbantartása céljából automata öntözőberendezést építettünk be. A terület eddig nem volt védve a csapadékvíz miatti elárasztás ellen, ezért új szikkasztó rendszert hozunk létre.
Az angol park kialakítása nem építési engedélyköteles tevékenység.

Kisépület

A Hit Parkon belül az újonnan kialakított Rendezvényközpont melletti – rossz műszaki állapotú, használaton kívüli – kisépület teljes műszaki, energetikai felújítására került sor. A kialakítás során új funkciók kerültek az épületbe, melyek a Rendezvényközpont működéséhez szükséges kiszolgáló helyiségek. A kialakított öt helyiség alkalmas konferenciák alatti kislétszámú szekció ülésekre, megbeszélésekre, ima alkalmak megtartására, személyes tanácsadásra, lelkipásztori szolgálatra, irodai tevékenységre.
A felújított épület földszint és padlástér kialakítású. Az épület tömegében változás nem történt, azonban az egész épületre egységesen magas tető került. Az épület a Rendezvényközponttal összhangban álló homlokzati burkolatot, illetve lábazati kőburkolatot kapott. Az épület körüli járda térkőburkolatú lett.
Az épület átalakítása építési engedélyköteles tevékenység.

Raktár

A Hit Parkon belül szükségessé vált egy új raktár épület telepítése, amely a karbantartó épület mellett épült fel a 42140/18 hrsz-ú ingatlanon, az úgynevezett „murvás területen” mely jelen projekt keretében szintén megújult.
Az új raktár épület földszintes kialakítású. Funkcionális kialakítások: raktárak, öltöző, vizes blokkok, takarítószertároló. A raktár épület téglalap alakú, mérete: 46,74m x 10,66m, acél keret vázas hőszigetelt homlokzati panel határoló szerkezetű belső gipszkarton elválasztófallal.
A raktár a megfelelő polcrendszer beépítésével alkalmas az üzemeltetéshez szükséges anyagok, eszközök, gépek rendezett körülmények között való tárolására.
A Raktár építése építési engedélyköteles tevékenység.

Parkoló építés

A Hit Park területe 1994-2022 között folyamatosan megújult, ezen belül jelen projekt keretében a volt murvás területen valósult meg a 300 parkoló hellyel kialakított, fásított parkoló terület. Az építés során az addig megoldatlan csapadékvíz elvezetés megoldásra került, továbbá az eddig kopár területen a zöldfelület hiánya is megszűnt.
A Hit Csarnok és a Szent Pál Akadémia épületekben zajló istentiszteletek, előadások, konzultációk megtartásához szükséges parkoló felület ezzel a beruházással megvalósult. A beruházás megvalósítása során a közvilágítás, járdák, sétányok is kiépítésre kerültek.
Telepítésre került 72 előnevelt, több mint 5 cm átmérőjű fa, továbbá 3500 tő cserje, 1600 m2 új gyepfelület létrehozása mellett. Az új utak és parkolók 8500 m2 burkolt felületet jelentenek.
A beruházással a fő célunk megvalósult: a fásított parkolók, közvilágítás kiépítése, csapadékvíz szikkasztása, sétány kiépítése, parkosítása. Az új „főutat” – mely a Gyömrői út felé is kijáratot biztosít a területnek – aszfaltozott módon építettük ki. Az építkezés folyamán, nagy területen használtunk ún. lyukacsos kivitelű beton térkő burkolatot az autó beállók helyén, így is biztosítjuk a csapadékvíz elszikkasztását. A parkosított megjelenést elérve, a területet integráltuk a Hit Park többi hasonlóan kiépített részéhez. A füvesített területek fenntartásához automata öntözőberendezést építettünk.
A parkoló kiépítése nem építési engedélyköteles tevékenység.
A projekt eredményeként a Hit Park használaton kívüli, rossz műszaki állapotú épülete és környezete teljes felújításra és kiépítésre került, és a Hit Park szerves részévé vált.
A burkolat és úthálózat hiányában esős időben csak kis mértékben használható murvás terület olyan kiépített parkolóvá vált, amely az új út és parkoló felületekkel, csapadékvíz elvezetéssel, fásításokkal, sétányokkal, padokkal kiegészítve 21. századi követelményeknek megfelelően biztosítja a rendvényekre érkezőknek a Hit Parkon belüli parkolás lehetőségét, mellyel a környező utcák parkolóit nagy mértékben tehermentesítettük.
A Park megújult felületei alkalmassá váltak kültéri rendezvények, gyermek és családi napok eseményeinek lebonyolítására.

euszocalap

A projekt a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt támogatásával valósult meg.
Támogatás összege: 698.500.000 Ft
Megvalósítási időszak: 2020.12.01-2022.06.30.

Fotó Dokumentáció

Angol park – kezdeti állapot

Angol park – kész állapot

Kisház – kezdeti állapot

Kisház – kész állapot

Parkoló – kezdeti állapot

Parkoló – kész állapot

Raktár – kezdeti állapot

Raktár – kész állapot