TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-0522 – A soproni kulturális, közösségi élet fellendítése a Hit Gyülekezete szervezésében
Projektösszeg: 9 428 406 Ft
Támogatási intenzitás: 100%
Megvalósítási időszak: 2019. június 1. – 2020. május 31.
Megvalósítás helyszíne:
- 9400 Sopron, Kőszegi út 16.
A projekt részletes szakmai tartalma:
A Hit Gyülekezete munkálkodási körénél fogva, és eddigi karitatív tevékenységei során a soproni lakosság nagy részével kapcsolatba kerül, és aktívan kommunikál. Erre építve a személytelen kérdőívezés helyett a Gyülekezet a személyes beszélgetéseket választotta az igényfelmérésre, és amely során elhangzott igényekhez igazította a projekt tartalmát (a Felhívás feltételeivel összhangban).
A projekt egyes elmei évek óta sikeresen megvalósulnak, tehát ismertek a szervezéshez szükséges feltételek és szükségletek. A minimális feltételek rendelkezésre állnak, a programtervek megfogalmazásra kerültek, azonban a programok kiterjesztéséhez és https://cdn.hit.hu/hithu/files/palyazatok/media/ további forrásokra van szükség.
A projekt elsődleges célcsoportja a soproni családok. A tervezés során azonban az 1304/2013/EU Rendelet 1. sz. mellékletében szereplő „résztvevőkre vonatkozó közös kimeneti mutatók” társításra kerültek a programokhoz. Ez alapján – érintettség mértékében – az alábbi célcsoportok határozhatóak meg kiemelten: gyermekeket eltartó résztvevők; 25 éven aluliak; alapfokú (ISCED 1) vagy alsó középfokú (ISCED 2) végzettséggel rendelkező személyek; felső középfokú (ISCED 3) vagy posztszekunder (ISCED 4) végzettséggel rendelkező személyek; 54 éven felüliek; felsőfokú (ISCED 5–8) végzettséggel rendelkező személyek. Közepes szinten érintettek a foglalkoztatottak, a munkanélküliek, valamint egyéb hátrányos helyzetű személyek is, azonban a programok elsősorban a családokra fókuszálnak, nem a foglalkoztatottság kérdéseire. A felsorolásból látható, hogy a célcsoportok együttesen lefedik a családok minden tagját. A célcsoportok ennek ellenére nem különíthetőek el élesen, hiszen egy-egy résztvevőre több mutató is érvényes lehet (pl. 25 éven aluli és alapfokú végzettséggel rendelkező személy).
A rendezvények megvalósítása során az alapvető környezetvédelmi szempontok betartásra kerülnek. A projekt nem érint védett természeti értékeket. A Gyülekezet nem közvetít szegregációt, társadalmi helyzettől függetlenül bárki részt vehet a programokon. Ezek alapján az alábbi programok tervezettek:
I. Konzervatív Közéleti Klub: A program során kávéházi hangulatban, egy interaktív klub keretében olyan aktuális társadalmi kérdések, és korkihívások kerülnek megvitatásra, amelyek minden ember jövőjét és életét érintik. Leginkább a természetes családmodell intézményének védelme és népszerűsítése, a nemzeti és soproni identitás erősítése, fiatalok inspirálása, hogy a jövőjüket befolyásoló folyamatoknak ne passzív elszenvedői, hanem alakítói legyenek. Mindezeket a témákat vállaltan keresztény-konzervatív értékrendet közvetítve dolgozzuk fel kompetens szakemberek, népszerű közéleti személyek segítségével.
II. Eszterlánc Női Klubestek: A Klubestek keretében elsősorban nők számára, nőkről és különböző szerepköreiknek megfelelő (pl. anyaság) témákról szóló beszélgetős estek és előadások megvalósítása tervezett. Az egyes témakörökhöz szakértők kerülnek meghívásra.
- Beszélgetős est: Egészségmegőrzés, egészséges életmód, táplálkozás, mozgás jelentőségéről a nők különböző életszakaszaiban
- Előadás: Digitális szülői felelősségvállalás kérdései az információs korban
- Előadás: Szín és stílus
- Előadás: Csecsemőgondozás, csecsemőtáplálás, táplálkozási zavarok
- Előadás: Abortusz-prevenció, örökbeadás, örökbefogadás kérdései
- Előadás: Hétköznapi protokoll, mindennapi viselkedés helyes formái és a hivatalos viselkedés szabályai minden korosztályban
- Workshop: Adventi koszorúk és kopogtatók készítése
- Beszélgetős est: Házimunka „művészete” mint női szerep, tapasztalatcsere, gyakorlati útmutató
- Előadás: A jól működő családi kapcsolatrendszer kialakítása, generációk közötti kapcsolatok, gyermeknevelési kérések, személyiségfejlődési korszakok, családi életciklusok különböző kihívásai és feladatai, szerep-harmonizálás
- Előadás: A senior kor kihívásai a nők életében
- Előadás: Szexuális edukáció, szexuális kérdések életkortól függetlenül
- Előadás: Tanulási zavarok, nehézségek az iskolában
- III. Nyári tábor: A program célja olyan hátrányos helyzetű 7-10 éves gyermekeknek a nyári kikapcsolódása, akik az élethelyzetükből adódóan a nyáron szervezett különböző táborokban, programokon anyagi okok miatt nem tudnak részt venni. Cél, hogy ennek a tábornak keretében egy nagyon színvonalas, tartalmas és élményekkel teli hetet tudjanak eltölteni a gyerekek, ami remélhetőleg a későbbi életükre is pozitív hatással lesz.
- IV. HISZ Karácsony: A soproni hátrányos helyzetű, elsősorban nagycsaládos és kisgyermeket nevelő családok gyermekei számára karácsonyi ajándék átadása vacsorával egybekötött karácsonyi műsor keretében.
További információ kérhető:
Projektmenedzser: Lagler András (lagler.andras@gmail.com)